„Szemesért” Településgazdálkodási Kiemelten Közhasznú Nonprofit KFT
Rövidített név: „Szemesért” Nonprofit KFT
Cím: 8636 Balatonszemes, Bajcsy – Zs. u. 23.
Adószám: 18766372-2-14
Cégjegyzék szám: 14-09-309403
Statisztikai számjel: 18766372-3900-113-14

QR kód mobilra
Bejelentkezés
Hírlevél
Gyorskérdés!!!
Nehezen járható utak-a tűzoltóság is kérte a segítségünket
Reggel óta újra havazik térségünkben. Ez már talán nem is lenne annyira szokatlan az elmúlt napok után, azonban a hó mellé most már társult a hideg is, illetve a keleti, dél-keleti szél.
Ez jelentősen megnehezíti a hó eltakarítását az utakról.
Munkatársaink reggel óta folyamatosan dolgoznak a település utcáinak járhatóvá tételén.
Ennek köszönhetően Balatonszemesen nincs olyan út, amin ha lassan is, de ne lehetne közlekedni.
Munkagépekkel dolgozó kollégáink a nap folyamán extra megbízásokat is kaptak.
Néhány üdülőnél a parkolókat kellett megtisztítani, hogy az odaérkező vendégek be tudjanak állni a parkolóba.
Ami azonban időben és a gépek létszámában is a legnagyobb kihívást jelentette, az egy árokba csúszott teherautó mentése volt a 7-es számú főúton Balatonszemes-Balatonlelle között.
A balatonboglári tűzoltóság hívására indult el MAN tehergépjárművünk és MTZ traktorunk a bajba került teherautó mentésére.
Azonban két nehézgépünk sem volt elegendő ahhoz, hogy az útra vontassák a gépjárművet.
További segítséget kértünk Csehi Jenőtől, aki már máskor is kisegített minket.
De még így is csak úgy sikerült kihúzni az autót, hogy a MAN daruja megtartotta, hogy ne billenjen fel, míg a másik traktor az útra húzta.
A művelet több, mint egy órán át tartott, de szerencsére az autó és vezetője már úton van hazafelé.
Mivel a hófúvásos területeken kb. mindössze 100 méter a látótávolság, illetve az utak mindenhol havasak, síkosak, mindenkit arra kérünk, hogy ne induljon útnak!
Szombatig újabb havazások várhatóak
Délután dél felől megszűnik a csapadék, majd éjszaka újabb havazás kezdődik. Szombat délelőttig kb. ennyi hullhat, délen és keleten is fehérbe öltözhet a táj.

forrás: www.koponyeg.hu
Újabb havazás
A tegnap este óta tartó havazás újabb munkát adott kollégáinknak. MTZ nagytraktorunk, és kisgépeink hajnali 3/4 3-kor kezdték a település útjainak megtisztítását.
MAN tehergépjárművünk vezetője ma éppen buszvezetésből vizsgázik Budapesten, így ezen gépünk reggel 6 órakor csatlakozott csak a hóeltakarításhoz. Kézi szerszámmal dolgozó kollégáink pedig ugyancsak reggel 6 órától lapátolják a havat, elsősorban az iskola, óvoda, posta környékén.
De, hogy ne legyen minden zökkenőmentes, a reggeli órákra jó néhány gépünk "gondolta" úgy, hogy pihenőt vesz ki.
Read more...
Év végi év eleji munkálataink
Munkatársainknak a karácsonyi ünnepek alatt, illetve után az időjárásnak köszönhetően nem volt igazából feladata. A két ünnep közötti időszakot így pihenéssel töltötték, melyre évek óta nem volt példa. Az újév első napját társaságunk hagyományosan - a törvényi kötelezettségeknek eleget téve - az éves leltárral kezdte, ahol felmértük eszközeink állapotát és a készleteket is. A leltáron a Felügyelő Bizottság tagja, Kocsisné Liber Márta is jelen volt.
Kollégáink ezt követően megkezdték a gömbakácok és szivarfák metszését település szerte a Sport, Vörösmarty, Bocskai, Táncsics, Széchenyi, Rákóczi, Toldi, Csokonai, Zrínyi, Bacsó, Kölcsey, Madách, Bem utcákban.
Befejeződött a Fenyves alja árok tisztítása, a leveles összegyűjtése és elhordása. Ugyancsak végeztek munkatársaink az ilyen típusú tisztítással a Fasor sétányon, az Ady közökben, a Vígadó betonárkánál és a Berzsenyi strandon is.
Read more...
Téli nyitva tartás
Tisztelt Ügyfeleink!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy január - február hónapokban irodánk nyitva tartása a következőképpen alakul:
Hétfőtől - péntekig 08.00 - 14.00 óráig.
Megértésüket köszönjük!


Please wait...




